Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Rockabilly Chicken
|
Telefon: 20/222-0033
Miskolc
Letette a telefont. Kibámult az ablakon, az emberek lassan imbolygó, sötét foltok voltak a ködös utcán, az üzletek karácsonyi fényei, mint megannyi homályos csillag, világítottak a decemberi délutánon. Hátradőlt a székében és becsukta a szemét.
Sosem volt az erőssége a várakozás, és hogy az időt elüsse, képzeletben kissé előreszaladt. Ó, azok a mellek… gusztusos kis halmocskák, szépen barnára sülve, alig várja, hogy végre kicsomagolja és birtokba vegye őket. Valaki elhaladt folyosón az ajtaja előtt, egy nő lehetett, cipőjének sarka vidáman kopogott, az ő gondolatai pedig tovább kalandoztak. Ezúttal combok jelentek meg lelki szemei előtt, szépséges, aranyszínű combok. Mélyet sóhajtott, szinte érezte az orrában azt a semmi mással össze nem hasonlítható illatot, nyelve hegyén az izgalmas, pikáns ízt. Nyelt egyet, kinyitotta a szemét és az órára sandított. Még negyedóra, remélhetőleg a havazás sem fogja keresztülhúzni a terveit, és hamarosan megérkezik. Ez lesz a nap fénypontja, most már azt sem bánta, hogy az ünnepek előtti hajrá miatt ismét sokáig bent kell maradnia. A friss pipihús volt a legnagyobb szenvedélye, és a tegnap este után úgy tűnt, végre kincsre akadt.
 
Csöngettek, szinte repült ajtót nyitni. A futár az ajtóban állt, kezében gőzölgő csomag, rajta a Rockabilly Chicken emblémája. Végre! – rebegte, miközben pénzt vett elő – Az aprót megtarthatod! 
 
Rockabilly Chicken 

Rendelés: 20/222-0033
www.rockabillychicken.hu 
   
Rrrr
2011.12.14
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.